Vladár Gábor, a Doktorok Kollégiumának elnöke így laudálta a díj átadásakor:

"A Doktorok Kollégiumának két legrangosabb, egyenértékű kitüntetése az „Aranygyűrűs teológiai doktor” cím, ill. a „Kehely motívummal díszített aranyozott ezüstplakett” díj. Ez utóbbit szervezetünk azon tagjai kaphatják, akik nem teológiai doktori minőségben kiemelkedő tudományos tevékenységet végeznek a magyar protestantizmus szolgálatában. Ezt a díjat a Doktorok Kollégiumának tavalyi (2025. augusztus 23.), Debrecenben tartott közgyűlése Imre Mihály irodalomtörténész professzor úrnak ítélte, azért az áldozatos, magas színvonalú, valóban hiányt pótló munkáért, amit a magyar protestáns múlt feltárása érdekében végzett évtizedeken át.

Imre Mihály 1946. június 10-én született a magyar reformátusságnak oly sok kiválóságot adó Hódmezővásárhelyen. Szülővárosában végzi alsó- és középfokú iskoláit, majd magyar-történelem szakos diplomát szerez a szegedi József Attila Tudományegyetemen (1970). Ettől kezdve éli, a mai napig, a tudós ember - külső szemlélő számára roppant „unalmas” - életét: tanít és kutat. Előbb a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium tanáraként (1970-1981), majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola (1981-1988), végül a Debreceni Egyetem oktatójaként neveli az újabb és újabb nemzedékeket a régi magyar irodalom szeretetére. Jelenleg professor emeritusként munkálkodik fáradhatatlanul. Egyetemi doktori fokozatot 1975-ben, kandidátusi címet 1993-ban, PhD fokozatot 1994-ben szerzett. 2001-ben habilitált, 2007-ben védte meg akadémia doktori értekezését. Nős, felesége Barta Edit középiskolai tanár. Két gyermeket neveltek fel nagy szeretetben.

Mivel teológus vagyok, tehát nem szakmabeli, így kellő kompetencia híján meg sem kísérlem Imre Mihály professzor úr teljes szakmai pályaívének a bemutatását. Ezt már megtették korábban hozzáértő szakemberek, és nyilván megteszik még a későbbiekben is. A magam részéről e gazdag életműből csupán három olyan területet emelek ki, ahol teológia és irodalom feltűnő módon találkozik, és beszélget egymással. Az egyik ilyen a bibliai filológia területe, amelyhez szorosan kapcsolódik Szenci Molnár Albert életműve; a második a gályarabság irodalmának új szempontok szerinti kutatása; a harmadik pedig az ún. fiziko-teológiai irányzat magyarországi jelenlétének a feltárása.

Imre Mihály professzor úr nevével először az 1970-es évek derekán találkoztam, amikor Pápán, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeiben olvashattam a hódmezővásárhelyi Bethlen Gimnázium Évkönyvében megjelent tanulmányát Szenci Molnár Albert latin nyelvű, Zürichben kiadott Bibliájáról. Nemcsak a témaválasztás volt feltűnő, hanem a témafeldolgozás magas színvonala is emlékezetes maradt számomra. Azt gondolom, ez a dolgozat volt az a „sziklevél”, amely a kezdetektől táplálta azt a sokágú, dús lombozatú faóriást, amelyet azóta Imre Mihálynak a nyelvtudós és zsoltárköltő Szenci Molnár Alberttal kapcsolatos kutatásaiként ismerünk. E kutatások középpontjában Molnár Albert tudományos teljesítményének, gazdag irodalmi örökségének irodalom- és nyelvelméleti megközelítésű értékelése áll. Nem csoda, hogy e témában írta akadémiai doktori értekezését. Amint providentiális „véletlennek” tekintem azt is, hogy kutatásai közben a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában rátalált egy 16. századi, magyar nyelvű bibliafordítási kísérletre, amelyet egy eddig még nem azonosított, ismeretlen fordító írt be saját kezűleg Petrus Martyr Vermigli (1499-1562), zürichi ószövetséges professzornak a Sámuel próféta könyveihez írt, latin nyelvű kommentárjába. Ez a fordítás, amint azt Imre professzor úr kimutatta, a Vizsolyi Biblia kezdő fordítási fázisának egyik dokumentuma, és e dokumentum alapján elsőként tisztázta a Vizsolyi Biblia születésének, feltételezett fordítói körének néhány kérdését is. Biblikus teológusok számára valóságos kincsesbánya lehet ez a Professzor Úr által feltárt terület.

A másik nagy témakör, amely a teológusokat, egyháztörténészeket feltétlenül érdekli, az a gyászévtized (1671-1681) irodalmi termésének új szempontok alapján történő vizsgálata. Imre professzor úr jelentősen kitágította az adott korszak kutatási területét és szempontjait. Így nemcsak a protestáns mártirológia egészét vonta be a gályarab-irodalom vizsgálatába, hanem teret kapott nála a konverziós irodalom elemzése, illetve szöveg és kép egymásra hatása ezekben a művekben és a vizsgált korszakban. Ez a kutatási paradigmaváltás új kontextusba helyezi az egész korszak irodalmát. Azt gondolom, hogy a 350 évvel ezelőtt történt gályarabságra való emlékezésünket valóban új eredményekkel gazdagítják az általa érvényesített kutatási szempontok. Bizonyos vagyok abban, hogy Imre Mihály ezen a területen nemcsak muníciót, hanem új lendületet is adott a gályarabság, a gyászévtized irodalma kutatásának.

Végül a fiziko-teológiai irodalom területét említem. Ezt a 17. század közepén keletkezett, és a 18. század végével feledésbe is merült teológiai gondolkodási irányzatot csak a 20. század végi kutatások hozták újra emlékezetbe. Ez a befolyásos, és különböző formákban fellépő gondolkodási alakzat, amit „theologia naturalis” néven is ismerünk, a teológia és a természettudomány egységét kívánta egy olyan korban fenntartani, amikor a világról és az emberről való ismeretek mennyisége, minősége és súlya rendkívüli módon megnövekedett. S bár meg kell hagyni, hogy a világ, mint könyv (liber naturae) olvashatóságának metaforája az Ókortól kezdődően végig kíséri az emberiség gondolkodását, a 17-18. századi fiziko-teológiai gondolatkísérlet egyedülálló a teológia- és művelődéstörténetben. Mint említettem, a téma kutatástörténetileg még a nyugati szakirodalomban is elhanyagolt területnek számított, egészen a legutóbbi időkig. Magyarországon pedig, eltekintve most az irodalomtudomány világától, végképpen az volt. Imre Mihály elévülhetetlen érdeme, hogy erre a jelentékeny magyar nyelvű, teológia- és kegyességtörténeti anyagra felhívta a figyelmet, azt napvilágra hozta, és értékelő módon bemutatta. Úgy gondolom, hogy ez a tekintélyes forrásfeltáró munka feltétlenül segíti majd az irányzatban megjelenő teológiai és művelődéstörténeti folyamatok hazai megvilágítását. Ha szabad bármit is ajánlanom a DRHE „Hatvani István Kutatóintézete” munkatársainak, akkor az az, hogy nyugodtan vegyék fel interdiszciplináris kutatási témáik közé az Imre Mihály professzor úr által feltárt területet, és folytassák az általa megkezdett munkát.

Imre Mihály professzor úr gazdag életművéből, amely valójában a régi magyar irodalom egészét érinti, csupán három, ámbár nem jelentéktelen területet emeltem ki. Ezek kutatásával, az itt elért eredményekkel azonban Imre professzor úr jól felmérhető tudománytörténeti helyet vívott ki magának a magyar protestáns irodalom- és művelődéstörténet kutatásában, amelyről a MRE Doktorok Kollégiumának is illő, sőt, kötelessége megemlékeznie. Mintaként állítható az újabb kutatónemzedékek elé Professzor Úrnak az a magas fokú szakmai felkészültsége és felelősségtudata, amellyel a magyar protestáns művelődéstörténet-írás sorsa iránt viseltetett egész életpályája során. E „Kehely motívummal díszített aranyozott ezüstplakett” díjjal szeretnénk most a MRE Doktorok Kollégiuma egész közössége nevében kifejezni e kiváló munkásság iránti elismerésünket. Megtisztelő számomra, hogy tudományos közösségünk képviseletében e néhány mondatban méltathattam munkásságát, gazdag életművét, amely összességében valóban „az isteni és az emberi szó párbeszédének” alázatos és szakszerű vizsgálata. Adja Isten, hogy jó egészségben, töretlen munkakedvvel tudja folytatni mindazt, amit még szeretne elvégezni a magyar protestantizmus javára, Isten dicsőségére."

Isten adjon vigasztalást a gyászoló családnak.