„Együtt egyházzá lenni”

Tudományos konferencia szerveződik a Leuenbergi Konkordia 50 éves jubileuma kapcsán

A Leuenbergi Konkordia aláírásának 50. évfordulója alkalmából az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) jubileumi rendezvénysorozatot tervez. Ennek keretében 2023. március 9–11. között a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen ad otthont a jubileumi év kiemelt eseményének, az „Együtt egyházzá lenni” című nemzetközi tudományos konferenciának.

Az alkalom résztvevőivel olyan kérdésekre keressük a választ, hogy miben áll a Leuenbergi egyezmény egyházi, teológiai és társadalmi-közéleti jelentősége, milyen jövő vár az európai protestánsokra, valamint hol lehet szerepük a béke, a társadalmi igazságosság, és a környezet megőrzésére irányuló szolgálatban?

A konferencia tudományos tanácsa – a meghívott előadókon túl – várja azok jelentkezését, akik a konferenciafelhívásban megfogalmazott tematika szellemében kívánnak előadást tartani és csatlakozni a különböző szekciók munkájához, vagy érdeklődőként szeretnének részt venni a rendezvényen.

Várjuk a hittudományok, illetve a vallás- és a bölcsésztudományok különböző területein tevékeny szakembereket, egyetemi oktatókat, lelkészeket és érdeklődő gyülekezeti tagokat, doktorandusz és graduális hallgatókat Európa minden régiójából, a GEKE tagegyházaiból, és az ökumenikus testvéregyházak részéről is.

A konferencia munkanyelve: angol és német. A témajavaslatokat 2022. június 1. és szeptember 22. között online lehet benyújtani a konferencia honlapján közölt szempontok szerint.

A jelentkezés feltételeivel kapcsolatos további információk szintén a konferencia honlapján érhetők el: https://lk50.reformatus.hu/

Hozzászólások